Üde zöld folt a télben

Életem első repülőútjával Ausztráliát vettem célba. A gép másfél óra után Frankfurtban landolt. Néhány óra várakozás és 14 óra repülés után érkeztem meg Szingapúrba. Olyan párásnak még talán sosem éreztem a levegőt, mint itt. Ezt követően indultunk tovább a cél felé, Sydneybe. Ez az utolsó 8-9 órás út igazán hosszúnak tűnt az eddigiek után. Egy 2 órás repülőtéri átvizsgálás után kiléphettem a 27-28 fokba. Az itthoni télhez képest nagyon melegnek és párásnak tűnt a levegő, számítottam persze erre, könnyen voltam öltözve.

Ahogy kiléptem, hatalmas fikuszok (Fikus benjamina) látványa fogadott. Amíg nálunk ezek csak szobában élnek meg, Sydneyben szabadon. A repülőtérről kilépve ott voltak 3-4 méterre nőve, lenyűgöző látvány volt. Ez volt az első, ami megfogott ebben a városban, az első furcsa és egyben jó érzés, amit én, mint növényeket rendkívül kedvelő, átélhettem.

A helyek ahol jártam:
  • Darling Harbour: a növények szempontjából nagyon szép része Sydneynek. Érdekes és rögtön szembetűnő, hogy próbálnak minden kis részt zölddé tenni.
  • Kínai kert: a kertbe 6 dollár volt a belépő (ami kb. 1200Ft), amit bőven megért, hiszen gyönyörűen kialakított és ápolt kert fogadott minket. Ruhát lehetett bérelni, teát inni. Esti programokat is szerveznek ide. A háttérben a hatalmas épületek magasodtak, érdekes látványt nyújtott ez is nagyon.

  • Botanikus kert: számomra legkedvesebb Sydneyben az Operaház mögött kialakított Botanikus kert volt. Többször is sétáltam ott és rengeteget fotóztam. Sok ember kedvelt helye lehet, mert még a legmelegebb déli órákban is sokan kocogtak. Sok-sok szép növény, amit itthon az ember csak könyvekben, interneten láthat, ott voltak előttem. Ennek a kertnek több bejárata is van, ahol ki és be lehet menni, de fizetni nem kell.

  • Óceán partok: a partok gyönyörűek, a növényzet is csodálatos. Mindegyik part más és más képet mutat. A víz színe is mindenhol más, egyben egyeznek, kristály tiszta mind, amit csak a két méteres hullámok zavarnak fel. Néhány kép a partokról, környezetükről, a fellelhető kertekről. Érdekesség, hogy mindenhol szelektív hulladékgyűjtés van. Valamelyik képen látszik is, különböző színű kukák vannak a kertekben is.

  • Kék Hegyek: kocsival könnyen elmehetünk oda, nincs messze és nagyon szép hegység, kicsivel 1000m felett, csodálatos növényeivel elkápráztat. A komolyabb bejárására sok idő kell, de egy kis részét sikerült bejárnom és készítettem néhány képet is.

  • Kiama: egy másik óceánparti rész, Kiama, ahol kicsit beljebb esőerdő is volt. Ezen a parton volt a legtisztább a levegő aznap, fantasztikus kék volt a víz, ezt a képek tökéletesen visszaadják.
Kétszer is volt 40 fok felett a hőmérséklet, de szerencsére érkezésemkor 30 fok alatt volt kissé, ezért könnyebb volt átállni az itthoni tél után. Az időszak közepén, általában 33-38 fok között alakultak a napok, azt a két kiugróan magas hőmérsékletet kivéve. A második 40 fok után hirtelen 20 fok alá süllyedt a hőmérséklet, de elkerült minket az eső és rövid időn belül újra meleg lett. A tél sem túl hideg a reggeli 4-8 fokról, délutánra 16-20 fok köré melegszik, amit itteni viszonylatban nem is nevezhetünk télnek, inkább késő tavaszi időnek, ami kellemesnek mondható. 0 fok alá nem csökken a hőmérséklet, ez alól kivétel a magasabb hegyek, ott hó is esik és síelni is lehet.
 
S akkor most lássuk mindezt képekben:
 
 
2011-02-26 
Írta: Spiegel Ákos
Fotók: Spiegel Ákos
TopGarden Kertépítés és Kertberendezés